Két közvélemény-kutató is a magyarok hangulatának javulását és a Fidesz nagy előnyét mérte
2023. március 11. 08:51
A Nézőpont és a Medián szerint is a DK a legerősebb ellenzéki párt, az előbbi intézet szerint a Mi Hazánk a harmadik, utóbbi azt mérte, hogy a Momentum.
2023. március 11. 08:51
p
57
6
204
Mentés
A háborús pesszimizmus és a szankciós válság közepette is javult a magyarok hangulata, a kormánypártok pedig megőrizték a választáson szerzett támogatottságukat – egyaránt ezt támasztja alá a Nézőpont Intézet legfrissebb (54 százalék), és a Medián legutóbb (51 százalék) nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása – közli a Nézőpont. Miközben az év elején negyedével nőtt a derűlátók aránya, minden második magyar a kormánypártokat választaná, s a legerősebb ellenzéki párt is csak negyed ekkora támogatottsággal rendelkezik.
A 2023-as politikai évadnyitány után elsőként publikált – hibahatáron belül közel azonos – kutatási eredmények alapján
a magyarok közhangulata jelentősen javult az idei év elején.
A Nézőpont Intézet és a Medián decemberi kutatása szerint még a magyarok kétharmada (egyaránt 66 százalék) gondolta úgy, hogy inkább rossz irányba mentek a dolgok az év végén, azonban február végén, március elején már közel tíz százalékponttal kevesebben voltak borúlátók (57-58 százalék). Ezzel párhuzamosan a Nézőpont Intézet kutatása alapján 26 százalékról 32 százalékra, míg a Mediánnál ennél is nagyobb mértékben, 27 százalékról 37 százalékra nőtt a derűlátó magyarok aránya.
A Nézőpont Intézet utoljára február végén, a Mediánnal egy időben, mérte a pártok népszerűségét. Mindkét kutatás hasonló támogatási adatokra jutott. A Nézőpont Intézet a biztos szavazók bázisán vizsgálta a pártok legvalószínűbb listás eredményét, amely alapján a szavazók több mint fele (52 százalék) a Fidesz-KDNP-t támogatná, a Medián a választani tudó „biztos” szavazók körén belül szintén arra mutatott rá, hogy a kormánypártiak tennék ki a szavazók több mint felét (51 százalék).
A két felmérés hasonlóan a DK-t látta a legnagyobb ellenzéki pártnak:
12 (Nézőpont) és 14 (Medián) százalékos támogatás mellett. A harmadik legnépszerűbb párt esetében azonban enyhe, de hibahatáron belüli különbség látható a két intézet adata között. A Nézőpont a Mi Hazánk 9 százalékos támogatottságát mérte, míg a Medián a Momentumot látta 9 százalékos erőnek.
Mindkettő kutatás alapján a magyarok bejuttatnák a parlamentbe a Kétfarkú Kutya Pártot: 9 (Nézőpont) és 6 (Medián) százalékkal, a Jobbik pedig mindkét esetben a bejutás küszöbén áll: 4 (Nézőpont), illetve 5 (Medián) százalékon. Külön indulás esetén egyik felmérés alapján sem nem lenne több ellenzéki erő a parlamentben: a Mindenki Magyarországa és az LMP 2-2, A Nép Pártján 2-1, az MSZP 2-1, a Párbeszéd pedig 0 és 2 százalékon áll.
Kampányhajrá Dombóváron, illetve Tolna vármegye 2. számú egyéni választókerületében, az esélyes jelölt a fideszes Csibi Krisztina. Bár előrehozott választást követel, ezen a voksoláson a Tisza Párt nem indul. A Mi Hazánk Dúró Dórát, a Demokratikus Koalíció Takács Lászlót indítja. Riport.
Az önkormányzat közölte, hogy a kormányhivatal vezetőjének álláspontjával szemben Kiss László munkát végez: előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést, polgármesteri utasítást ad ki.
A szír repülő után most újabb orbitális hazugsággal veszélyezteti az ország biztonságát. Így jutott a Tisza Párt a szír gépeltérítéstől a moldáv autós ámokfutásig.
Mégsem a kiutasított embercsempész, hanem a testvére okozta a balesetet.
p
0
1
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 204 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2023. március 11. 12:32
Bármi történik csak a Fidesz mellett maradunk. Tegnap messzi voltunk ráértünk nőnapot megünnepeltük , az autóban szóban feljött békét értékeljük nem kell támadástól rettegni van munka van megélhetés , ez felbecsülhetetlen nagy érték .